versek... |
|
|
...hangulatomhoz illően.
ARCHÍVUM
2010. március 2010. február 2010. január 2009. december 2009. november 2009. október 2009. szeptember 2009. augusztus 2009. július 2009. június 2009. május 2009. április 2009. március 2009. február 2009. január 2008. december 2008. november 2008. október 2008. szeptember 2008. augusztus 2008. július 2008. június 2008. május 2008. április 2008. március 2008. február 2008. január 2007. december 2007. november 2007. október 2007. szeptember 2007. augusztus 2007. július 2007. június 2007. május 2007. április 2007. március 2007. február 2007. január 2006. december 2006. november 2006. október 2006. szeptember 2006. augusztus 2006. július 2006. június 2006. május 2006. április 2006. március 2006. február 2006. január 2005. december 2005. november 2005. október 2005. szeptember 2005. augusztus 2005. július Linkek: A Blogom Verselnek: Versek Itt is versek Léna mila4651 Kilinkeltek: Isilya vrsblzs MILee  
|
2009. április 26., vasárnap
Megmenteni életemet nem tudom, ki másra bízzam, nem tudom, hogy árva lelkem ki más lelkével borítsam: fogja össze, ami széthull, mind, mi bennem becses érték - sejtse meg: mit én szülhetek, nem-álmodott csoda-mérték. Erre kellesz: légy szolgája általam egy új jövőnek; palotáim máskülönben kártyavárként összedőlnek. Nincs bizalmam senkiben sem, feltétlen kell szeretni már: minden kell cserébe annak, aki, látod, mindent kitár. Láthatsz másként: hajléktalan. Magam útján ez lehetek. Az, ki szülhet: őrülődik. Nem tartják meg semmi egek. Egeknél több kell, hogy legyél földnél mélyebb alázattal - tudnod kell helyettem élni önátadó áldozattal. Sorsod vagyok. Mondhatsz nemet. Élhetsz boldog, más életet. Nem lehetsz te se több, se jobb annál, akit vágyad szeret. Sorsom te vagy. Akard jövőm, s általad leszek, ki lennék. 2009. április 23., csütörtök
A tévéhez leültünk megnézni azt a filmet, miről a műsorújság megírta, hogy nagyon sok vér fog majd folyni benne, és ennek mind a ketten örültünk, mert szeretjük a filmeket, amikben nagyon sok vér folyik. Te két fázós lábad akkor pólóm alá bedugtad, kis talpad ráhelyezted kövér, meleg hasamra, úgy néztük ezt a filmet, pisztáciát is ettünk. De gyorsan elfogyott, és félóra múlva kábé szép, szőkített fejecskéd a mellkasomra tetted, én kissé hátradőltem, a vállad átkaroltam, és elnyomott az álom. Most arra ébredek fel, hogy vége már a filmnek, a farpofák sajognak, jól elzsibbadt a lábam, és el van gémberedve a vállam is rohadtul, fejem nem dönthetem meg, nincsen mögötte támasz, valami ócska pornót sugároz a csatorna, éjfél is régen elmúlt. A távirányitóért nyúlnék, de el nem érem, van egy pohárnyi kólám, miből kiment a szénsav, de azt sem érem el, mert te rajtam fekszel éppen, szemed becsukva tartod, a szád kinyitva félig, meleg fuvallatocskák szállnak nyakamra onnét. Kívánhatnék-e többet? 2009. április 19., vasárnap
Többféleképpen érinthetjük egymást. Elbújhatunk a térdigérő gazban, hol majd egymáshoz ragad a homlokunk, mintha számháborúznánk. Olyanok leszünk akkor, mint a sziámi ikrek. Agyvelőink összekulcsolódnak - így szkanderezünk. De az is lehet, hogy hosszan farkasszemet nézünk. Persze te győzöl. Neked mindig szúrósabb a tekinteted. Szemedből kikúszik a csipkerózsa, és összekaszabol. Vagy eldugod a szíved valahol bennem, és nevetve mondod: hideg, hideg. Én meg majd didergek a libabőrös ég alatt, amíg forró nem lesz minden szavad. Most csak táncolunk. Mint a méhek zsongunk az olajfák körül, mert nincs ritmus, csak az illat bódít minket. Most jobbra és balra csavarjuk fejünket – legyen közös a nemünk. Vigyázz. Forgunk. A szembeszél hideg lesz. Nehogy elfújja arcod, mint a nyárfa szöszét. Ha tangózunk, tudom, szeretsz gyenge lenni. Mint a labda remegni a gólrúgó láb előtt. Ilyenkor én is játszom a macsót, majdnem a földig döntelek: nézz fel. Látod azt a lufit? Én engedtem magasba. Most Holdnak hívják a tudatlanok. Nevess csak. Azt hiszem itt az idill ideje. Ránk pattognak az égből régi kabátgombjaink.
2009. április 15., szerda
Szerettem ha fölnevettek szerettem hogy hangjuk csengett szerettem a hirtelen csöndet szerettem a morajló emberzsivajt nem szerettem az elnyelt választ a párhuzamos monológokat de kettesben a természet beszédét szerettem a mosollyal tűzdelt tálat csorgók kortyát a szikkadt ínyen egy kézszorítást a sötétben napvert árnyékot téli tűzfalon hogy én vagyok én éjszakáig szerettem s azt hogy különös a másik.
2009. április 14., kedd
A dombtetőn a ház előtt két roskatag fa. Összenőtt, hatalmas kettős korona, mint életünk sok ág-boga... Milyen szél tűzte őket egy halomra? A csíraébresztő tavaszi pompa ideje véget ért. Ki nő nagyobbra, virít szebben? - vívtak együtt és egymás ellen fényért, esélyért, életért. ...És ág törött, gallyak szakadtak, mikor viharban összecsaptak... ...de mégis támasz, mégis társ az, akit a sorsod melléd választ... Most mintha azt zúgnák szélben: - Vigyázz! - Vigyázok... - Érted s értem...! - Ha te kidőlsz, nekem is végem... 2009. április 11., szombat
És egyszer, tudom, te is elmégy
Tárva felejted az ajtót.
Egy elfelejtett képedet
2009. április 8., szerda
Még szeretnék: némaságra csendet írni, mély titkokat megsejteni, teli kézzel kéregetni, önmagammal szembenézni, játékok között térdepelni, még egyszer, őszinte hittel játszani, egyenes úton eltévedni, esőcseppből könnyet inni, könnyű széllel elrepülni szörnyű percben mosolyogni, valamit neked mondani, kezedből szeretetet venni, senki elől bujdokolni, barátságot elültetni, szerelemben haldokolni, még szeretnék: szerelemből csókot adni.
2009. április 6., hétfő
Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam szerelmedbe és úgy sodortatom magam. Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten rámront az izmos szél, birkózni kezd velem. Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és aki köré a bor egy régi nyárt igéz, nem állanék meg, ha tekintetemtől e hófedte hársfasor rügyezni kezdene. Járok habok gyanánt futó finom havon, mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát, két kezemen maradt szerelmed illatát.
2009. április 5., vasárnap
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szívemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, ma már nem reszketek tekintetedre, ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, hogy ifjúság bolondság, ó de mégis ne hidd szivem, hogy ez hiába volt és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban és minden eltévesztett köszönésben és minden összetépett levelemben és egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökkön. Amen.
2009. április 4., szombat
25
Szeretlek, mert oly szép szemed van, |