versek... |
|
|
...hangulatomhoz illően.
ARCHÍVUM
Most 2009. november 2009. október 2009. szeptember 2009. augusztus 2009. július 2009. június 2009. május 2009. április 2009. március 2009. február 2009. január 2008. december 2008. november 2008. október 2008. szeptember 2008. augusztus 2008. július 2008. június 2008. május 2008. április 2008. március 2008. február 2008. január 2007. december 2007. november 2007. október 2007. szeptember 2007. augusztus 2007. július 2007. június 2007. május 2007. április 2007. március 2007. február 2007. január 2006. december 2006. november 2006. október 2006. szeptember 2006. augusztus 2006. július 2006. június 2006. május 2006. április 2006. március 2006. február 2006. január 2005. december 2005. november 2005. október 2005. szeptember 2005. augusztus 2005. július Linkek: Syreen Tatjana_ Isilya Verselnek: Versek Itt is versek Léna mila4651 metahari Fea Versgyűjtemény Kilinkeltek: Isilya vrgblzs MILee TEO Apuka, Anyuka zsoki Verses linkek Feldin Fea Fea versedelem Borka Szada Üvegcserepek Sir Robin Keresem:  
|
2009. november 10., kedd
Egy szívdobbanásnyi pillanat volt;
2009. november 8., vasárnap
Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat. A rémülettől görcsösen szeretlek. Elsorolom, hányféle iszonyat vár rám és rád, már arcunkba merednek. Csak sorolom, csak számolom naponta, hörögtető álomból riadok, készülődöm még iszonyúbb koromra, simogatom sovány, meleg karod. Kint söröztünk az aquincumi kertben, réteges emlék, gyönge, őszi ég, elmotyogtam egy gyerekkori versem: “Sárgult a lomb, de nem hullott le még”, sárgul a lomb és minden perc utolsó, illir táncosnő köldökét riszálja, a gyom között latin szabásu korsó, biciklit hirdet kétméternyi tábla, langyos a lég, a füst is tündököl, a vonaton szöllő-szagú kosár, a sűrű illat hajunkra ömöl, csordultig érett, s szétbuggyant a nyár. Hét esztendeje szeretlek, szerelmem, fordíts egyet a Göncöl-szekeren szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen - s maradj velem.
2009. október 24., szombat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, 2009. október 17., szombat
Meleg karokban melegedni falni suttogó, drága szókat jutalmazókat, csókolókat: milyen jó volna jónak lenni. Buzgóságban sohsem lohadni semmit se kérni, el se venni nagy hűséggel mindent szeretni: milyen jó volna mindig adni. Még az álmokat se hazudni mégis víg hitet adni másnak kisérő sírást a sírásnak: milyen jó volna áldni tudni. Meleg karokban melegedni falni suttogó, drága szókat jutalmazókat, csókolókat: milyen jó volna jónak lenni. 2009. október 16., péntek
Vártam ezeregy éjszakát
Vártam, hogy elmondd álmaid,
Vártam, hogy ha szemedbe nézek,
Most már nem várok semmit tőled,
2009. október 14., szerda
Még tudok szeretni, ez isteni szikra Megvan még szívemben. Még tudnék örülni, boldog lenni véled Forró szerelemben. Még tudok örülni virágnak, tavasznak, Mely rám fényt árasztott; Még tudok élvezni, hisz engem az élet Még ki nem fárasztott. Ifjú vagyok, szívem minden szépre, jóra Fogékonyan dobog. Van könnyem, mosolyom, sírni, mosolyogni Én egyaránt tudok. Vannak ábrándaim, s elringatják lelkem, Elringatják mélyen... De a valóságot hazug álomképért Mindig elcserélem. Lelkem ez a jobb rész, feltör a magasba, De szívem lenn marad, S azt súgja lázasan: "nem vagy más, csak ember, Alázd meg magadat." Oh te, aki ismersz, s kiért feláldoznám Az egész világot, Akinek szerelme fejlesztené szívem, Mint nap a virágot, Te elfordulsz tőlem, s amíg háborgatnak Gyarló szenvedélyek, Érezem fölöttem pusztító hatalmad, S sír bennem a lélek.
2009. október 10., szombat
Gyermekké tettél.Hiába növesztett harminc csikorgó télen át a kín. Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim. Számban tartalak, mint kutya a kölykét s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak. Az éveket, mik sorsom összetörték, reám zudítja minden pillanat. Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. Ostoba vagyok - foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon. Mondd, - távozzon tölem a félelem. Reám néztél s én mindent elejtettem. Meghallgattál és elakadt szavam. Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen; hogy tudjak élni, halni egymagam! Anyám kivert - a küszöbön feküdtem- magamba bujtam volna, nem lehet- alattam kö és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek. Sok ember él, ki érzéketlen, mint én, kinek szeméböl mégis könny ered. Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.
2009. szeptember 30., szerda
Ez szomorú ősz lesz. Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod? Bánatórák, ó az én időm ez, Bágyadt rózsák, ez szomorú ősz lesz! Csókolom a lelked. Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed? Régi könnyek, te már elfeledted, De én értük csókolom a lelked! Látni szeretnélek. Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád? Visszatérjek? Ó be nagyon félek, Megölnétek, százszorszép emlékek!
2009. szeptember 29., kedd
A szemem sokszor hűtelen.
De lásd, Te messze vagy,
Mert látod, én nagyon, nagyon szeretnék,
De így, látod, százfelől hintik
És tudom: én vagyok a vétkes,
És nem tudok gondolni másra:
Akkor vagyok a tied mindenestül, 2009. szeptember 27., vasárnap
Felhővé foszlott az erdő, söprik nyers szelek. Heggyé tornyosult a felhő. Hol keresselek? Korhadt tönkön üldögélek, nyírkos fák alatt. Nem tudom már, merre térjek, honnan várjalak. Virrasztom a fák tövében szunnyadó telet. Éneklek a vaksötétben lámpásul neked.
2009. szeptember 25., péntek
Könnyű emlékek, hová tüntetek? Nehéz a szívem, majdnem zokogok. Már nem élhetek meg nélkűletek, már nem fog kézen, amit megfogok. Egy kis játékot én is érdemelnék, - libbenjetek elő, ti gyönge pillék! Emlékek, kicsi ólomkatonák, kikért annyira sóvárogtam én s akiknek egyengettem szuronyát - törökök, búrok, gyüljetek körém! Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben! Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!
2009. szeptember 21., hétfő
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben Immár tudom, hogy nem maradnak itt Minden, ami szép, gyorsan tovalebben Az élet erre lassan megtanít Mert mi az élet? Percek rohanása Fagyos viharként száguld mindenik Mögöttük sír a kertek pusztulása S a rózsabokrot földig letörik Illatos szirmok, zöldellő levélkék A vihar szárnyán mindez elrepül Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég Ott áll a kert siváran, egyedül Én sem számítok semmi kegyelemre Én felettem is végigzúg a szél Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje Jobban megvédve nincs a többinél Én készen állok minden fájdalomra Nem hall ajkamról senki sem panaszt De most szívemnek még egy vágya volna S ha jó az Isten, meghallgatja azt Ne vágtassanak szegény rózsakerten Az összes szelek, mind, egyszerre át Ne várjon rájok elfásulva lelkem Ne törjenek le minden rózsafát Tépjék szirmait egyenként le, lassan Mind külön fájjon, sajogjon nekem És mindegyiket nagyon megsirassam És minden könnyem egy-egy dal legyen
2009. szeptember 20., vasárnap
A szeretet csak van és vár. Ül lomb-árnyban, ül fellegekben. A szeretet csak van és vár, hogy tárgya legyen, kit szeressen.
2009. szeptember 18., péntek
ragaszkodom
gyantád vagyok
2009. szeptember 16., szerda
Én Istenem, legyek vidám,
Arcom ne lássa senki sem
Én Istenem, legyek vidám,
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
Én Istenem, legyek vidám,
Ködökbe csillanó sugár, 2009. szeptember 15., kedd
Rekviem 2
Végtelenné öregbíti a perceket órákat nappalokat éjjeleket
neved nincs
Hát ez vagy
szokd meg s a legborzasztóbb az hogy megszokod
2009. szeptember 14., hétfő
Ha majd az ősz,
Eljössz-e akkor simogató szóval,
Ha akkor eljössz:
Hanem azért 2009. szeptember 6., vasárnap
Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér. S elrendeződik-e? - felelj rá hogyha tudsz. Nagy ívben esteledik körülöttem mindenütt. Az ég is tágul, gömbölyűbb a föld S mi apró-cseprő volt: felszívatik. S egyetlen hang dong: hogy este van. S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, Mert jó valék. Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat Nem törtem meg, ha ingadoztam is... Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. S a borús ég is meghasad vigasztalásomul, Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem... A messzeségben, ott, hol domborul a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hírére tán Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik. Így lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.
2009. augusztus 29., szombat
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom, 2009. augusztus 26., szerda
Harcolok érted. Az édes hús alatt csonthéjba zárva, sötétbe, a mag, a mandulatömör. A kéz, a száj azt bontogatja, ami nem anyag. Titkod kibökni nem muszáj. Épp úgy, ahogy a teraszon hagyott könyv kinyílik - a szél lapozgat ott - súgva borzong, lobog papírhaja, mint kukorica szőke bajusza. Idegennek csattognak a lapok. Sorsunk kuszán, születetlen vetődik. Az ég sem érti, bár a könyv nyitott. S mit nem találtam, mert vakon kerestem: titkod falán, benned, az égitestben láthatatlan mindig világított.
|